Tagok

Vezetőség


066Név:
Szabó Róbert
(Elnök)
Korosztály: Master I
Sportág: Mountain-bike

“A MTB sport kezdetét számomra a halak számának csökkenése jelentette. Egész fiatal korom óta nagy pecásként töltöttem a szabad időmet. Ahova persze bicajjal jártam. A bicaj fejlesztése is a pecázás érdekében történt, hogy gyorsabban és kényelmesebben kiérjek a vízpartra. Akkoriban sportként a tájékozódási futással foglalkoztam. 18-19 éves koromben jött egy olyan együttállás, hogy halak száma lecsökkent az alá, hogy jó időtöltésnek mondhassam a horgászatot. Valamint a futás sem esett jól, mert elég rendesen elkezdett fájni a térdem… Szabad időm, így a haverokkal történő bicajozással telt. 2003 ban feldobtam a kérdést, hogy ha már van versenyzésre is alkalmas bicajunk, akkor miért nem próbálunk ki egyet. Kipróbáltuk! 2003 ban rajthoz álltunk a budai várban, az első Duna maratonunkon! Utána meg így maradtam Azóta is bicajozok inkább, mint horgásszak. Nyugdíjas éveimben, majd komolyabban megzargatom a tiszai halakat!”

 

054Név: Kádár-Németh Krisztián
(Elnök-helyettes)
Korosztály: Master I
Sportág: Mountain-bike

 

 

 

 

 

037Név: Barcsik Emese
(Pénzügyi vezető)
Korosztály: Nő (elit)

Sportág: Mountain-bike


Sportolóink

anonymNév:Bacsa Bence
Korosztály: U15
Sportág:Mountain-bike

 

 

 

 

 

 

10366051_703948443009042_1142678502700765198_nNév: Bátki Mónika
Korosztály:
Sportág:Mountain-bike

 

 

 

 

 

 

BTNév: Bérdi Tamás
Korosztály: Férfi Master I
Sportág:Mountain-bike

 

 

 

 

 

 

071Név: Binder László
Korosztály: Férfi Master I
Sportág:Mountain-bike

 

 

 

 

 

 

058Név: Bodnár András
Korosztály: Master I
Sportág:Mountain-bike

 

 

 

 

 

 

 

 

12540162_10204801740475431_509395909_nNév: Fodor József
Korosztály: Férfi Master I
Sportág:Mountain-bike

 

 

 

 

 

 

 


geriNév: 
Juhász Gergely
Korosztály: Férfi (elit)
Sportág:Mountain-bike, Cyclocross

 

“Sportpályafutásom” eléggé sokszínű és már elég régóta sportolok különböző sportokat .Ezek voltak a Tae Kwon­do­tól a motocross és thai box­on keresztül sokminden.Valahogy a szervezetem rendszeresen kívánta ,hogy mozgásba tartsam.A kerékpározás mint olyan mindig is része volt az életemnek,de talán a komolyabban való foglalkozást azt kb. 4 évvel ezelőttre tudnám visszatenni.Akkor jutottam hozzá egy akkor Active márkájú “össztelós” kerékpárhoz,amit rövid időn belül egy Caprine Highlander követett alap felszereltségekkel. Akkori ismeretségi kör ,munkatársak ( PL.:Kruzslicz Imi)ösztönöztek rá ,hogy tekerjek ,ami persze jól is esett és egyre jobban kezdtem élvezni ezt a fajta sportolási tevékenységet. Így kezdődött el a mára már kerékpáros szenvedély.Először kisebb versenyeken túrákon (Határmenti tekerés,Bodnár bertalan,bringalovagok stb..) mérettem meg magam ,mert mint minden sportban így a kerékpározásban is kerestem a versenyzés ,teljesítmény kifejtés lehetőségét. Kerékpárjaimat anyagi tekintetben is nézve persze ,de azért próbáltam fejleszteni amennyire csak lehet. Így azok is folyamatosan fejlődtek cserélődtek,ami a mai napig így van. Nagy versenyen tavaly indultam el először ,amikor is úgy döntöttem ,hogy szeretném magam megméretni a MTB maraton egy két versenyén.Ami abban az évben kezdődött a Szilvásvárad maratonnal annak is a középtávú versenyét céloztam meg.Valahogy a rövid távon nem is akartam részt venni. ( Mert ha ott vagyok akkor már legyen értelme is ….)Mit is mondjak (beleszerettem),nem csak a táv ,de az utazás meg a táj is magához vonzott,ezek után még megmérette magam a Mátra ,Tamási maratonokon és mellette persze a környékbeli (szegedi, vásárhelyi­mártélyi) versenyeken is elindultam akár országúti kerékpárral is. Idei évre már egy egész szép számú maraton ,XCO és országúti versenyre ( kb. 16­18 ) sikerült eljutnom,amiben voltak külföldi részvételek is (kellemes érzésekkel).Az idei év végét nézve (cyclocross szezon kezdete) döntöttem úgy ,hogy most már szeretnék egy csapat tagja lenni,amivel erősíthetem esetleg saját magam tudását ,illetve a csapatét is.Így kerültem be az ÉLETERŐ KSE egyesületbe. Jelen pillanatban felkészülésemet alapozom meg a jövő évre,mert szeretnék jövőre is hasonlóan sok versenyre eljutni és persze az eredményeimen amennyire csak lehet javítani. wink hangulatjel A kerékpár amivel jelen pillanatban versenyzek egy TREK SUPERFLY alapokról épült mtb,amit próbáltam a gyári felszereltségek folyamatos cseréjével még könnyebb és jobb kerékpárrá varázsolni. Full XT­rendszerrel, 2X10 sebességgel,karbon kiegészítőkkel,Fulcrum kerekekkel. Ezen kívül edzeni és persze országúti versenyzésre is használok egy szintén TREK márkájú Madone 3.1 típusú karbon kerékpárt ami az idő alatt szintén formálódik,és szépen diétázik (nemúgy mint gazdája….). Így a két kerékpárral próbálom megoldani az edzés és versenyzés lehetőségét,illetve a jó érzés és társasági életet.”

 

 

1918020_1010612259009324_1878513013195133805_nNév: Kiss Dániel
Korosztály: Férfi (elit)
Sportág:Mountain-bike, Cyclocross

 

 

 

 

 

 

038Név: Klajkó Róbert
Korosztály: Férfi Master I
Sportág:Mountain-bike

 

 

 

 

 

 

045Név: Korsós Márton
Korosztály: U17
Sportág:Mountain-bike

 

 

 

 

 

 

034Név: Korsós Zoltán
Korosztály: Férfi Master II
Sportág:Mountain-bike

 

“A kerékpározással egy kényszerű sportágváltás ürügyén kerültem kapcsolatba. 28 év tájfutás és atlétika után a térdkalácsaim végképp beadni látszottak a kulcsot, ezért kutakodni kezdtem, hogy mit lehetne sportolni, mert 6 éves korom óta a sportban élek. Ekkor bukkantam rá a mountainbike-ra, ami szintén terepen zajlik, és ha ésszel csinálom, még a térdeim is bírni fogják. Mindez 2011 tavaszának végén történt, s az azóta eltelt idő a váltást igazolta és igazolja. A kerékpározással vissza tudtam térni a sportba, s ha nem is teljes intenzitással, de legalább lényegesen nagyobb mennyiségben tudok sportolni, mint előtte. A kezdeti bukdácsolások (szó szerint is) után, ma már képes vagyok a maratonok mezőnyének az első felében végezni, s ha a térdeim is bírják, akkor még vagy 30-40 évig ezt szeretném csinálni.”

 

043Név: Korsósné Hődör Katalin
Korosztály: Nő Master II
Sportág:Mountain-bike

“Korsósné Kata 2014 nyarán kezdtem biciklizni a férjem és a fiam hatására. A bicajozás előtt már 25 éves tájfutó múltra tettem szert,több kevesebb sikerrel. Néhány sérülés miatt kezdtem ismerkedni a bringázással. Első versenyem  bokáig érő sárban zajlott,de ez nem vette el a kedvemet. Lehet,hogy a végén még Montis leszek,vagy én adom a tömeget az egyesületben?(Hány kg is vagyok ? – ezt inkább nem árulom el) Célom a sport, friss levegőn, egy jó csapatban.”

 

 

041Név: Mokcsay Zsolt
Korosztály: Férfi Master II
Sportág:Mountain-bike, Futás

 

 

 

 

 

 

IMG_7120Név: Molnár Lóránd
Korosztály: Férfi (elit)
Sportág:Mountain-bike

 

 

 

 

 

 

049Név: Nagyiván János
Korosztály: Férfi Master I
Sportág:Mountain-bike

 

 

 

 

 

 

zoziNév: Szabó Zsolt
Korosztály: Férfi Master I
Sportág:Mountain-bike, Cyclocross

 

 

 

 

 

1392479_609741562429731_185838744_nNév: Takács Balázs
Korosztály: Férfi (elit)
Sportág:Mountain-bike

 

 

 

 

 

 

11415490_908707889199762_8032277163034277972_oNév: Téglás Tibor
Korosztály: Férfi Master I
Sportág:Mountain-bike

“Talán 2006-ban kezdődött minden, amikor egy cimborámmal, csomagokkal megpakolt bicajainkra pattantunk egy kis kalandozás kedvéért, hogy  belekóstoljunk az igazi nomád szabadság ízébe.
Ez annyira jól sikerült, hogy azóta minden évben egyre nagyobb túrára kelek. Számos országon tekertem már keresztül, 2 ill. 3 hetes túráim alkalmával. Az idei kiruccanás 3 országon keresztül, 2208 km-re sikeredett. Az egyesülethez 2011-ben csatlakoztam, jó társaság, közös programok és új élmények szerzése reményében. 2013-ban belekóstoltam a MTB izgalmas, küzdős, olykor extrém világába. 2014-ben a csapat biztatására beneveztem az első megmérettetésemre, egy 8 órás MTB váltóversenyre, amit aztán még több küzdelem követett és remélem, hogy követni is fog!!!”

 

 

11417799_908709635866254_7937268734109736924_oNév: Török Ince
Korosztály: U19
Sportág:Mountain-bike


 

 

 

 

 

 

061Név: Várkonyi Gábor
Korosztály: Férfi Master I
Sportág:Mountain-bike

 

 

 

 

 

 

 

 

vici 02Név: Viczián Péter
Korosztály: Férfi Master I
Sportág:Mountain-bike

 

 

 

 

 

 

 

 

1658379_908681489202402_6146059089523314776_oNév: Wolford Zoltán
Korosztály: U19
Sportág:Mountain-bike, Cyclocross