Barcsik Emese és a 8 órás MTB verseny

Az élménybeszámoló előtt szeretném megemlíteni, hogy a bicajozást illetően a tavalyi évet kihagytam, mert a világ legcsodálatosabb dolga történt velem, másodszor is anya lettem.

Szerettem volna ismét bicikli versenyekre járni, de azt ugye nem lehet az egyik napról a másikra, így már januárban elkezdtem görgőn tekergetni. Ezt persze nem tudtam volna mindig megtenni a gyerekek mellett, nagy segítséget nyújtott a család.
Endura8h2014_Mesi_1

Az év elején csak a 5 maraton volt betervezve, a 4 Top Maraton (Szilvásvárad, Duna, Bükk, Mátra) és a Zánkai 24 órás maraton. Márciusban a versenyszervező társunk felvetette a kérdést, hogy ki menne a 8 órás versenyre. Még nem voltam ilyen versenyen, gondoltam itt ki lehetne próbálni az erőmet, hogy ért-e valamit az a kis téli alapozás.

Kezdetben nem is gondoltam komolyan, hogy megyek, úgy beszéltük a többiekkel, hogy ha tele lesz a 9 személyes autó, akkor megyünk, ha nem, akkor nem. Végül arra jutottunk, hogy 2 csapatunk indul a versenyen, én meg egyéniben. Én már az elején leszögeztem, hogy ha megyek, akkor csak egyéniben fogok indulni a versenyen.

A verseny közeledtével már nem tekertem, gondoltam majd tekerek eleget a versenyen. A szombat hajnali indulást a fiúk áttették péntek délutánra, hogy pihentebben tudjuk nyeregbe ülni. Pénteken késő este értünk a helyszínre, persze nem volt ott rajtunk kívül senki. Felállítottuk sátrainkat és 11-kor sikerült is lefeküdnünk, ami persze lehetett volna hamarabb is, de a bandázás, a kis sörözés nem maradhatott el. Robi kiadta a parancsot, hogy 7-kor kelés, mert még a csapatsátrat is fel kell állítani, reggelizni, készülődni, stb. A reggeli keléssel nekem nem is volt gondom, inkább az éjszakai 3-4 fok volt megpróbáltató.

Az ébresztőt nem nagyon akartam meghallani, de muszáj volt felkelni, mert a bicajozás előtt még el akartam pakolni a sátrat, és mindent, amit csak lehet, mert tudtam, hogy már nem lesz erőm utána megcsinálni.

Reggelizni nem nagyon tudtam, mert már bennem volt a versenydrukk. Robi már 9 előtt elindult a pályabejárásra, és minket is ösztökélt, hogy haladjunk, mert nagyon fontos, hogy lássuk a pályát. Én nem is nagyon értettem, hogy nekem minek menni, hiszen lesz 8 órám, hogy bejárjam. No, de azért, hogy neki is legyen igaza, elmentünk vele 9:30-kor, hogy megnézzük milyen a pálya.

10 óra előtt már gyülekeztünk a rajtnál, felmértem a terepet, hogy hányan vagyunk szóló kategóriában, de az egyéni indulók között nem sok nőt láttam, végül kiderült, hogy csak 3-an voltunk. A rajtnál láttam, hogy elszökött az egyik ellenfelem, de gondoltam, ha minden körben csak egy kicsit megyek gyorsabban, akkor előbb utóbb utol fogom érni. A körök végén mondogatták a fiúk az állást, hogy mennyi hátrányom van, és így tudtam, hogy még jobban kell tekernem, lassítani nem lehet. Végül kb 2 óra tekerés után látóterembe került a vetélytársam, és rákapcsoltam a tartalékaimra, és leelőztem. Robi, és a párom Krisz aggódott, hogy már az elején ellövöm az erőmet, de én tudtam, hogy van és lesz még erőm. Miután leelőztem a riválisomat, egyre erősebben kezdtem tekerni, hogy növeljem az előnyömet. Az erőm kezdett fogyni a 4-5 óránál, de nem álltam meg, mert tudtam, hogy az ellenfelek arra játszanak. Habár a verseny előtt úgy terveztem, hogy majd 1x 2x kiállok és majd feltöltöm magam egy kis tésztával, de látva az ellenfeleket, elvetettem ezt az ötletet. Ha az eszemre hallgattam volna, akkor biztos megálltam volna, mert a hátam borzalmasan fájt már, de a szívem vitt tovább.

A tápanyag visszapótlást a csapattól kaptam, ha szükségem volt valamire, akkor szóltam nekik a kör végén a csapatsátornál, és a következő körben a kezembe nyomták.
Endura8h2014_Mesi_2

A 6. órára átestem a holtponton, nem tudom, hogy mi történt, biztos a rengeteg banántól és a csokitól, ja és persze a sok bíztatástól, de újra erőre kaptam. Igaz, már számoltam magamban, hogy még kb hány kör lehet még hátra, és az járt a fejemben, hogy ha már ennyit letekertem, akkor már mi az ami hátra van. A 7. órára már tudtam, hogy meg fogom nyerni a versenyt, mert a lendületem még mindig megvolt. Amikor mondta a párom, hogy már csak 1 kör van hátra, az valami fenomenális érzés volt, hogy végre vége.
Endura8h2014_Mesi_3
Nagyon jó érzés volt már 1 nappal később, hogy igen, megcsináltam. És ismét bebizonyosodott számomra, hogy minden fejben dől el, és hinni kell önmagunkban, akkor menni fog.

Kategória: Beszámoló | A közvetlen link.